Csigakaraván

Tihanyról legtöbbször az apátság hófehér falai vagy a végtelen levendulamezők jutnak eszünkbe, pedig a különleges természeti adottságaiért 2003-ban Európa-díjat kapott Tihanyi-félsziget számtalan egyéb látnivalót is tartogat a kirándulók számára. A tihanyi Ekhó háromszor is becsalogatott minket a félszigetre, de hangja azóta is hívogat minket, hiszen még mindig nem fedeztünk fel mindent. A következő utunk nem mostanában lesz, de addig is továbbadjuk a hívást az olvasóknak, és elmeséljük, mi mindent fedeztünk fel idén nyáron, egy verőfényes júniusi vasárnapon.

a szállásunk teraszáról tökéletesen ráláttunk a félsziget "nyakára"; baloldalt fehér foltként az apátság

2013-ban egy októberi hosszú hétvégén jártunk Tihanyban először, Balatonfüredről tekertünk át kerékpárral. Egészen enyhe idő volt, a ragyogó napsütés harsogó őszi színkavalkádot varázsolt, a látványt talán az alábbi fotó adja vissza legjobban:

A kirándulás célja akkor a félsziget északi részén található Apáti-templom, majd a déli csücsökben, a kikötőhöz közel álló Újlaki-templomrom megtekintése volt, de a kettő között át kellett tolnunk a bringákat a Nyereg-hegyen és a Csúcs-hegyen is, a sárga turistajelzést követve – nem volt könnyű dolgunk, de megérte! A következő látogatásra tavaly ősszel került sor, a hideg időben egy nagy sétát tettünk az Ősközség régi parasztházai között, és megnéztük a Belső-tavat is. A Belső-tó azért az egyik kedvenc részem, mert a partjáról csodás a kilátás a falura és az apátságra; kiváló helyszín ez a szemlélődésre, elcsendesedésre. 

a 13. századból származó apáti templom

Idén Aszófőről indítottunk egy gyalogtúrát a félszigetre, a tájékozódáshoz az Északipart Élménytérkép sorozat Tihanyra vonatkozó kiadványát használtuk, nagyon sokat segített. (Egy másik részletes térkép itt található.) Amikor elindultunk, még nem tudtuk, hogy a nap végére kb. 20 km lesz a talpunkban, útközben el fogunk tévedni a negyven fokban, és gazdagabbak leszünk egy fontos, és a további napokat jócskán megkönnyítő tapasztalattal: egy laza hosszúlépés a legnehezebb emelkedők leküzdését is egyszerűbbé teszi! Na de haladjunk sorjában! Aszófőtől a balatoni bringakörutat követve jutottunk el az apáti templomig, és a templom mögött tértünk rá a Lóczy Lajos tanösvényre. Ez az ösvény az Apáti-hegyre vezet, ahol kabócák zümmögését-zúgását hallgatva sétáltunk a nemrégiben átadott Őrtorony-kilátóig. Nagyon-nagyon érdemes felmászni a tetejére, mert lenyűgöző látványt nyújt a félsziget szépségéről és gazdagságáról: a Külső-tó mocsaras vidékét, a félsziget torkát, a Balatont, ahogy kétoldalról öleli a földnyelvet, és az apátságot is megfigyelhetjük fentről.

a Külső-tó a Balatonnal...

... és az apátsággal

A kilátóban elterveztük, merre megyünk tovább, és az ösvény nyomvonalát is megpróbáltuk megtalálni a tájban. De a tervezgetés váratlan fordulatot vett, mikor a lépcsőn lesétálva két idősebb úriemberrel és egy gyerekkel találkoztunk. Az egyik, Szörényi Levente-külsejű férfi megkérdezte, láttuk-e már a Sobri Jóska-barlangot. Nemleges válaszunkra heves győzködés következett: feltétlenül menjünk arra, hiszen a Sobri-barlangnak helyet adó Csúcs-hegy páratlan geológiai képződmény, évmilliók kőzetrétegei halmozódnak fel benne, s a rétegek egymásra tolódását kiválóan meg lehet figyelni. Megígértük neki, hogy megfogadjuk a tanácsát, és úgy is tettünk: bár az őslevendulás felé tartottunk, de úgy gondoltunk, előtte egy kis kitérő nem fog ki rajtunk. Nem is fogott, de az „ez nem kitérő, ez maga a mű” (Esterházy Péter) idézettel jellemezhető plusz öt kilométer végén már nagyon éreztem, hogy meg kéne pihenni így a harmincöt és fél fokban, déli tizenkettő körül, a víztartalékunk nyakára hágva. Pedig valóban izgalmas volt az ajánlott útvonal, hiszen a Nyereg-hegy gyűrődései és a Csúcs-hegy utóvulkáni tevékenység nyomán képződött gejzírkúpjai ősrégi korok földtani változásairól mesélnek. Sok kis gyíkocskával is találkoztunk útközben, és a panoráma is káprázatos, hiszen a Nyereg-hegy legmagasabb pontjairól a Sajkodi-öböl kéksége tárul a szemünk elé.

ott egy gyík!

panoráma és gyűrődések

Miután a Csúcs-hegy oldalában megtaláltuk a már emlegetett barlangot is (amelyet forrásbarlang néven is emlegetnek, lévén hogy a kürtő alakú képződményt egy forró vízoszlop vájta, s érdekes eredettörténetét olvashatjuk Eötvös Károly balatoni útirajzai között), most már tényleg az őslevendulást vettük célba. Eddig a sárga sáv turistajelzést követtük, de le kellett térnünk róla, hiszen az a kikötőhöz vezet tovább, mi pedig a sziget belseje felé szerettünk volna gyalogolni. Így a zöld háromszöget kerestük, amelynek segítségével egész a Belső-tóig juthatunk, onnan pedig már ismertük az irányt a falu felé. Rövid tévutat követően meg is találtuk a háromszöget, így hamar az öreglevendulás egyik csücskében találtuk magunkat.

levendulák és mandulafák

(Kis személyes: a néhány esztendeje kezdődött nagy levenduladivatra rácsatlakozva szerettem bele ebbe a növénybe, elkötelezettségemet egy levendulabokor évek óta tartó nevelgetése, és a virágok betakarítása, elajándékozása és feldolgozása alapozta meg. Rendkívül szívós, kitartó, hálás és nyugalmat adó növényt ismertem meg a levendulában, mindenkinek csak ajánlani tudom a vele való foglalkozást!) A tihanyi őslevendulást lassan száz éve, 1920-ban telepítette dr. Bittera Gyula gyógynövényszakértő, akinek köszönhetően a rendkívül magas illóolaj-tartalmú tihanyi levendula világhírűvé lett. Sajnos a ’60-as években a terület nagy része elpusztult, és csak a ’80-as években kezdtek újra figyelmet fordítani a területre.

Az ott található bokrokról szigorúan tilos levendulát szedni, így a látottakkal és az illatokkal betelve újra megkerestük a zöld háromszöget. Valahol azonban sikerült letérnünk róla egy olyan ösvényre, amelyet koponyákkal és csontokkal felaggatott fák és bokrok szegélyeztek; mintha valaki a Yellow King birodalmát akarta volna létrehozni az erdőben… Elég félelmetes volt.

azok ott csontok

Ez a furcsa út azonban a Külső-tó „partjára” vitt; az idézőjel azért indokolt, mert egy mocsaras vízterületről van szó, amely igen sekély, és szerencsére viszonylag érintetlen is. Ennek köszönhetően állatvilága gazdag, számtalan rovar, és madár és kétéltű él ezen a területen: később, az alkonyatban hazafelé ballagva jól hallottuk a tó felől különböző madarak rikoltozását, békák brekegését és seregnyi tücsök ciripelését. Miután kicsit megáztattam fáradt lábaimat az egyik pocsolyában, vissza kellett fordulnunk a Yellow King Roadra, és onnan kiérve már megtaláltuk a Levendula-körút jelzését, amelynek nyomán a festői Belső-tóhoz jutottunk el.

Még a térkép is jelzi, hogy a vízparton szürkemarhagulya szokott legelészni, de azt nem tünteti fel, hogy a mezőn ürgék is élnek. Hosszú percekig nézegettük őket, ahogy szaladgáltak és el-elbújtak a biztonságos ürgelyukakba. Mint kiderült, volt is okuk az óvatosságra: fél óra múlva egy hatalmas fekete macskára figyeltünk fel, fogai között az egyik kis rágcsálóval… Egy tóparti kávézóban szörpökkel és fröccsökkel frissültünk fel, hogy aztán még röviden bebarangoljuk a közeli Gejzírmező kúpjait is, hiszen a tetejükről remekül látható a Belső-tó és az Ősközség is.

az apátság, a Belső-tó és a Balaton az egyik gejzírkúp tetejéről

A kávézóban csak a szomjunkat oltottuk, de a gejzírkúpok az étvágyunkat is meghozták, így bementünk a faluba, hogy harapjunk valamit. A Balatonfüredről ideköltözött Malackrumplira esett a választásunk, mert ezt az éttermet már Füreden is szerettük volna kipróbálni. Egyáltalán nem csalódtunk: Luzsa Jacek séf ételei gasztronómiai élménnyel szolgálnak. Olyan finom burgert még sosem ettem, mint ott, és a szinte víztiszta kacsahúsleves roppanós zöldségeivel és természetes ízével is elégedettek voltunk.

Eddigi útleírásaimból is kiderült, mennyire szeretem az Északi-partot, ezen belül is igazából az apátság 15-20 km-es körzetében érzem magam a legjobban. A dombtetőn álló templom elhelyezkedése, hófehér színe, masszív, mégis kecses formái stabilitást árasztanak, és elcsendesedésre késztetnek. Messziről és közelről is szeretem nézegetni, így hát valahányszor Tihanyban járunk, mindig elzarándokolunk az apátsághoz. Így történt most is, és bár korábban már megtekintettük az apátsági kiállítást, ez alkalommal újra megvettük a belépőket, már csak azért is, mert egy izgalmas tárlat is található ott novemberig. A szerzetesek asztalánál a bencések étkezési kultúráját mutatja be, évszázadokra visszatekintve a jelenkorig. Még apátsági recepteket is haza lehet vinni, ennek külön örültem, ahogy annak is, hogy átfogó képet lehet itt kapni nemcsak a szerzetesi gasztronómiáról, hanem a környék étkezési szokásairól is.

A már emlegetett madárhangokra fülelve, alkonyati napsugaraktól övezve indultunk hazafelé Aszófőre. Sokat jövünk-megyünk, de talán ez volt az eddigi legtartalmasabb gyalogtúránk, pedig „csak” egy kis félszigetet jártunk be, annak is csupán egy részét. Csodálatos panoráma lépten-nyomon, levendulaillat, elképesztő aurájú apátság, és természetesen a Balaton. Van még kérdés, hogy miért kihagyhatatlan?