Csigakaraván

Messziről fogom kezdeni.

Patti Smith Kölykök (Just Kids) című memoárja régóta a kedvenc könyveim között szerepel. Idén nyáron újraolvastam, és ez alkalommal a benne említett művészek biográfiájának is utánanéztem. Így jutottam el Andy Warhol életrajzáig is (akit Patti Smith tisztelettel, de olykor fanyar iróniával emleget), és kiderült számomra, hogy a világhírű képzőművész, a pop-art központi alakja ugyan Pittsburgh-ben született 1928-ban, de szülei, Julia és Andrej Mikóról (Miková) vándoroltak ki Amerikába – a kis Andrew édesanyjával ruszin-magyar keveréknyelven beszélgetett a források szerint. Kíváncsi lettem, miként viszonyul ehhez az örökséghez ma a szlovák-lengyel határ mentén található település, s hamar rátaláltam arra az információra is, hogy a Mikótól kb. 5 km-re fekvő Mezőlaborcon egy nagyszabású gyűjtemény található, a The Andy Warhol Museum of Modern Art. Mivel egyébként is terveztem egy felvidéki biciklitúrát a nyárra, ezért az úti cél innentől kezdve nem volt kérdés. A Warhol-művek mellett különösen az érdekelt, hogyan szervesül egy ekkora jelentőségű múzeum egy kb. 6000 fős kistelepülés életébe, környezetébe, így hát egy nyárvégi napon útnak indultam.

A túrát Sárospatakról indítottam: Kisújhelyig (Slovenské Nové Mesto) biciklivel jutottam el, majd ott vonatra szálltam, és meg sem álltam Kassáig. (Edzettebbek kiépített kerékpárúton tekerhetnek a Pataktól kb. 70 km-re lévő Kassáig.) Még sosem töltöttem néhány óránál többet Márai városában, most azonban meg is aludtam ott, és nagyon-nagyon megszerettem, külön bejegyzést érnek majd egyszer Kassa látnivalói, rejtett szépségei. Másnap reggel vonattal folytattam az utat, homonnai (Humenné) átszállással jutottam el Mezőlaborcra nagyjából 2,5 óra alatt. Laborcon két megálló is van, Medzilaborce és Medzilaborce mesto, és mindkét állomás kb. egyforma távolságra van a múzeumtól. Amit majdnem elszalasztottam, mert ezen a csillogó-villogó ortodox templomon akadt meg a szemem, ami a múzeummal szemben áll:

Ha körülnézünk, a következőket láthatjuk még:

És íme maga a galéria épülete:

előtte pedig egy Warhol-szobor álldogál egy éppen nem működő szökőkútban:

Ragyogó napsütés, 30 fok, a múzeum lépcsőjén egy fiatal srác szívja egyik cigarettát a másik után, a közeli lakótelepek felől szlovák nyelvű hangfoszlányokat hallok, sőt egy hifi is bömböl valahol. Megérkeztem! Jegyvásárlás után gyorsan el is tettem a telefonom, hiszen a kiállítás termeiben nem szabad fotózni, így a továbbiakban a szöveges beszámolóra (és a saját fantáziájára) kell hagyatkoznia a kedves olvasónak. Az előtérben (ahol még éppen lehetett fényképezni) a Poppy nevű street art művész képei láthatóak, konkrétan ez az első, amellyel a látogató találkozhat:

Patti Smith

Erős kezdés. A folytatásban Andy Warhol egyik zakóját lehet megtekinteni üveg mögött, és ez jelzi is előre, mire számíthatunk: a művész alkotásai mellett személyes tárgyait is megtekinthetjük. De hogy került mindez épp ide, egy határmenti, hegyekkel ölelt kistelepülésre?

Az előtérben a múzeum alapításának előzményeiről is tájékozódhatunk, ami önmagában is izgalmas sztori: családfakutatással indul. Michál Bycko mezőlaborci tanár a 80-as években kezdett családja történetével foglalkozni, s kiderült számára, hogy nagymamája Andy Warhol édesanyjának a testvére volt. Bár a művésszel már nem találkozhatott, de felvette a kapcsolatot Andy bátyjával, John Warhollal, akivel elkezdtek tárgyalni Andy Warhol munkáinak szlovákiai kiállításáról. (Andy egyébként sosem járt a környéken, de bátyjai, Paul és John többször is ellátogattak szülőföldjükre.) A jelenlegi gyűjtemény elődjeként Bycko már 1989-ben létrehozott Mezőlaborcon egy kisebb tárlatot Warholról, majd 1991-ben a település korábbi művelődési központjában megnyílt az alkotó munkáinak és személyes emlékeinek szentelt múzeum. Az intézmény sajátos módon jut hozzá a művekhez, a hvg.hu 2008-as cikkében Michál Bycko így nyilatkozott: „Létrehoztuk az Andy Warhol Societyt (AWS), amely közvetít a magángyűjtők felé. Az egyesült államokbeli kapcsolatainknak hála, olcsóbban szerzünk nekik képeket, mintha árveréseken vásárolnák. Cserébe vállalják, hogy öt évre kölcsönadják nekünk az új szerzeményeket”.

Alighanem a Street-art vs. Pop-art címet viselő állandó kiállítás képeit is az AWS-en keresztül kapta a múzeum: Keith Haring, Roy Lichtenstein, Basquiat, Robert Indiana vagy David Hockney műveit láthatjuk a falakon - itt olyan művészek munkáit állították ki, akik személyesen kötődtek Warholhoz, vagy az ő művei által inspirálódtak. Mivel ez a kiállítás az első termekben található, ezért egyfajta felvezetésként is szolgál mindahhoz, amit a következőkben látni fogunk.

Keith Haring The Story of Red and Blue sorozatával búcsúzunk a street-art és pop-art képi dialógusától, majd egy sötét folyosóra lépve Andy Warhol és II. János Pál pápa közös fotójával találkozunk. A képen a megilletődött Warhol egy fényképezőgépet szorongat a kezében, másik kezét a pápa felé nyújtja. A fotóhoz csatolt leírásból kiderül, hogy néhány szót sikerült is váltaniuk egymással, Fred Hughes, Warhol menedzsere szerint olyan nyelven beszéltek, amelyet rajtuk kívül nem értett senki. Valószínűsíthető, hogy ez a lemkó nyelvjárás lehetett, amelyet mindketten édesanyjuk révén ismertek. Ez a fotó számomra összefoglalja mindazt, amiről ez a múzeum szól: események, tárgyak, személyek váratlan, véletlenszerű találkozásáról, kisszerűnek tűnő és világszerte ismert történetek egymásra hatásáról. Így a tényleges Warhol-gyűjteményben (mely kb. 160 műből áll jelenleg) minduntalan felbukkannak a művész privát emlékei, tárgyi rekvizítumai (ruhái, szemüvege, a kis ingecske, amelyben megkeresztelték), mintegy jelezve: világhírű alkotó alkotásait látjuk, de az ő története is csak olyan, mint a tiéd vagy az enyém. A nagyszabású gyűjtemény így válik már-már intim módon személyessé is egyben – nem sok hasonlót látni.

A Warholról szóló állandó kiállítás első két szobájában a Warhola-család történetébe és Andy Warhol életébe nyerhetünk bepillantást. A vitrinek mellett szlovák és angol nyelven olvashatunk információkat, a hosszabb kurátori magyarázatok viszont csak szlovákul érhetőek el – ám így is meglehetősen átfogó képet kapunk a családról, benne Andy szerepéről. Innen sétálhatunk át az elsősorban Warhol munkáit bemutató termekbe. A hangszórókból a The Velvet Underground szól, a monitorokon a Factoryben, Warhol műtermében készült videók futnak, a világítás olykor túl erős, olykor gyengébb, és csak sorjáznak, sorjáznak a képek: Flowers, Reigning Queens, Jackie, Marylin Monroe, Ladies and Gentlemen… annyi minden van itt, csak kapkodjuk a fejünket. Sajnos a kurátori koncepció nem volt érthető számomra szlovák nyelven, de úgy tűnt, a pályakép összes mérföldkövét szerették volna megmutatni. Ha kicsit elfáradunk, Brillo Boxokon ülhetünk le megpihenni, a felnagyított szappanosdoboz szintén warholi lelemény.

A gyűjtemény számomra legizgalmasabb darabját egy kicsi, félreeső tárlóban találtam meg. A Campbell's Soup dobozokról készített képsorozat Andy Warhol életművének legismertebb alkotásai közé tartozik, ehhez kapcsolódik az alábbi installáció. Képzeljünk el két henger alakú alumíniumdobozt. Megvan? Az egyik nyitott, igen horpadt, rozsdás, alig kivehető Campbell's Soup felirattal. A másikat fel sem bontották, hibátlan, csillog-villog, a márkajelzés ugyanaz, mint az előzőn. A kettőt egymás mellé tették, alattuk felirat: a megrongálódott darabot a közeli sztropkói (Stropkov) járásban találták meg, valószínűleg a 2. világháború idejéről származik. Egyéb magyarázat nincs. Én azonban továbbgondoltam egy kicsit. Olyan ez a két alumíniumdoboz, mintha a kiállítás szimbóluma lenne: igen különféle helyekről származó tárgyak, és azok történetei is egymás mellé kerülnek, s talán otthonra is lelnek ebben a kicsi városban. Mezőlaborcon annak látjuk szép példáját, hogyan tudnak különböző kultúrák, kontextusok, életutak, értelmezések párbeszédbe lépni egymással, s ez az összetett élmény a látogatókat is új párbeszédek indítására biztatja.

Velem legalábbis ez történt. Amióta hazaértem, kéretlenül is sokat meséltem másoknak Mezőlaborcról, s nemcsak a múzeumról, hanem környezetéről is. A várost az elmúlt évtizedekben „warholosították”: harsány színű épületek, falfestmények, buszmegállók készültek a pop art szellemében - mutatok két példát:

Bár a múzeum pénztárosa szerint évente több ezren keresik fel a gyűjteményt szerte a világból, az infrastruktúra kevéssé követi a megnövekedett érdeklődést: éttermet például csak egyet találtam, ott is éppen esküvő volt, így nem tudtak vendégül látni. Az angol nyelv ismerete nem jellemző, ezért egy trafikban szegényes szlovák szókinccsel kérdezősködtem a további lehetőségekről. Máig sem tudom visszaidézni, hogyan értettem meg az egyébként nagyon kedves és készséges eladó szlovák elbeszéléséből (vonatkozó irodalom az Esti Kornél kilencedik fejezete, "A bolgár kalauz"), hogy át kell mennem a közeli cukrászdába, ahol az angolul beszélő pultos lány majd rendel nekem egy pizzát. A cukrászdában szintén barátságos és segítőkész hozzáállással találkoztam, angolul beszélő felszolgálóval azonban nem, így másként, máshol oldottam meg az étkezést – már nem venném sokáig igénybe az olvasók türelmét, ezért erről csak annyit, hogy végül a német nyelv lett a jolly joker. Ezzel az anekdotikus lezárással csupán annyit szeretnék jelezni, hogy némi szlovák nyelvismeret nem árt errefelé, emellett az utazást is alaposan meg kell terveznünk, de ha Andy Warhol-képeket szeretnénk látni egy különleges miliőben, akkor mindenképpen érdemes Mezőlaborcot meglátogatni.