Csigakaraván

Mit tegyen az ember, ha az Alföldön él, de hegyek között nőtt fel, és télidőben a számára még mindig szokatlan, lehangoló síkságot már nézni is alig bírja? Keressen valami barátságos hegyvidéki úticélt, foglaljon szállást, vegyen előre vonatjegyeket és ruccanjon ki, ha teheti! Ha nem teheti, akkor kuckózzon be, igyon forralt bort és süssön fahéjas süteményeket – engem a hegycsúcsok szemlélése (vagy meghódítása) mellett ez szokott kimenteni a kezdődő borúból. Ám 2016 telén Szepesszombat volt a biztos receptünk: a tüneményes szepességi szász kisváros (ma már csak városrész), a Tátra fenséges panorámája és a lenyűgöző vonatút elegendő muníciót biztosítottak a tél hátralévő részének eltöltéséhez. Jobb kedvre hangolva azokat, akik nehezen viselik az ónos esőtől áztatott aszfalt látványát, megosztjuk most ezt az élményt.

Az első tervünkben Kassa szerepelt. Mindketten jártunk már ott, és nagy szeretettel emlékszünk vissza a dómra, a sétálóutcákra, a hangulatos kávézókra. Már csak azért is érdekelt minket a település, mert 2013-ban Európa kulturális fővárosa lett, kíváncsiak voltunk hát, hogy ez a rangos elismerés mennyiben változtatott a városképen. C. azonban folytatta a nézelődést: Kassától merre lehet még tovább menni? Hiszen azt a várost már ismerjük, most jó lenne új helyeket is meglátogatni. És ekkor talált rá a RegioJetre, amely egy magántársaság által üzemeltetett vasút (tehát nem a  Žsr, a szlovák állami vasúti társaság kötelékébe tartozik), s amelynek életem legnagyszerűbb vonatélményét köszönhetem. De erről később. Most ott tartunk, hogy C. online megveszi a jegyeket – Kassától Poprádig. Furcsállottuk, hogy csupán egy sorszámot kaptunk, amit a kalauznak kell megmutatni – valamelyes gyanakvással vártuk, ez hogyan működik majd a gyakorlatban. Azért is választottuk a RegioJetet, mert olcsóbb volt, mint az állami vasúttársaság, viszont kényelmesebb feltételeket ígért. Kassáig azonban még el kellett jutni: először Miskolcig vonatoztunk, majd ott szálltunk fel a nemzetközi IC-re. (Mivel a borsodi megyeszékhelyen egy jó órát kellett várnunk, beültünk a valaha szebb napokat látott, híres miskolci resti megmaradt részébe, a Kis Tükörbe. Bizony érezni a változás szelét…) Kassán még volt időnk sétálni egyet oda-és visszafelé is; következzen erről itt néhány fotó.

Galéria:

Szlovákia második legnagyobb települése gótikus dómjáról híres, melynek altemplomában többek mellett II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós nyugszanak. A székesegyház építése a 16. században fejeződött be végleg, azonban a történelem viharai nem kímélték az épületet, így a 19. században nagyszabású renoválásra került sor. A felújítási munkálatokat Steindl Imre, az Országház tervezőjének tervei alapján végezték. Mai formája őrzi a gótikus stílusjegyeket, s érdemes megnézni a mellette lévő Orbán-tornyot és Szent Mihály-kápolnát is, de a hosszú főtér és környéke sok  egyéb szépséget rejt a kíváncsi vándornak. (Ezeken túl itt is vadásztuk az irodalmi és történelmi személyek emléktábláit a házak falán.)

A séta után felszálltunk a RegioJetre. Mint kiderült, ettől egy percig sem kellett volna tartanunk: sem az oda-, sem a visszaúton nem volt ellenőrzés (de természetesen az utasok vegzálását elkerülve ellenőrizték, hogy melyik megváltott helyen ülnek). A „kalauz” ehelyett minden utasnak vizet osztogatott, és aki kérte, annak újságot és kávét is – mindez benne volt a jegyárban. Az ülés kényelmes volt, a kávé finom, az utazás gyors, a panoráma felejthetetlen (igaz, utóbbi nem a vasúttársaság érdeme – bár az igen, hogy egyáltalán ki lehetett látni az ablakon, ami a hazai vonatok egy részéről azért nem mindig mondható el; s azt is érdemes megjegyezni hogy a vonzó tájak és városkák között sok szomorúság, lerobbant településrész is szemünkbe ötlött). Az odaútért 2.6 eurót fizettünk fejenként (ez a „standard” jegy, lehet váltani drágább kategóriájút is). (Azt tudták, hogy Szlovákiában a 15 év alattiak, a nyugdíjasok és a 26 év alatti diákok – a külföldiek is! – teljesen ingyen utazhatnak az állami vasúton?)

Kilátás a vonatablakból

Ezek után alig vártuk, hogy felfedezzük Poprádot, amely 1945 után öt település, Felka, Mateóc, Szepesszombat, Strázsa és Poprád egyesülése után nyerte el mai területét és lakosságát. Ennek megfelelően viszonylag nagy kiterjedésű városról van szó, különböző centrumokkal, amelyekben van néhány közös pont: mindenütt található egy (gótikus eredetű, de barokkizált) római katolikus és egy evangélikus templom; Felka főterén kívül mindegyik helyen látható egy négyszögletes, reneszánsz stílusú harangtorony; Strázsán, Poprádon és Szepesszombathelyen a római katolikus templomok mellett egy-egy Immaculata-szobor is áll. A hétvége során Poprád, Strázsa és Szepesszombathely főtereit volt alkalmunk tüzetesebben bejárni.

Poprád főtere a szokásos felvidéki orsó alakú terek mintáját követi, a téren a barokk és klasszicista formákat őrző házak mellett jócskán találni harsány színekkel kifestett, a szocializmus idejében átépített ingatlanokat is. Ez a kissé kusza, rendezetlen látvány sokat ront az összképen. [Különvélemény: én izgalmasnak találom ez efféle eklektikát, s kellően vonzódom a szocreálhoz is – C.] Mindezt azonban feledtetik a Tátra havas csúcsai, amelyek elő-előbukkannak a házak mögül (bár ezeket csak második nap pillantottuk teljes pompájukban meg a köd miatt). A főtéren a Szent Egyed-templom áll, mellette a harangtoronnyal. A templomon belül értékes műemlékek találhatóak, többek közt gótikus eredetű freskók is, de sajnos zárva volt – ugyanez mondható el sajnos az összes többi templomról is, amelyet a hétvége során megtekintettünk. Off season – closed… Nem messze a klasszicista stílusú evangélikus templomot láttuk, amely a 19. században épült. Szepesszombat (Spišská Sobota) felé sétálva megnéztük a klasszicista oszlopfőkkel díszített régi zsinagógát is, melynek épületében ma nyomda működik; falán egy különleges tábla emlékeztet a holokausztra.

A Szent Egyed-templom kapuzata

Galéria:

Poprád főterétől kb. 15-20 perces séta után jutottunk el Szepesszombatba. C. gyakran mosolyog rajtam, mikor egy-egy kirándulás során a következő mondat hagyja el a számat: „Ide akarok költözni!” Akkor kiáltok fel így, amikor egy látvány, egy atmoszféra annyira megragad, hogy legszívesebben sosem fordítanék hátat neki. Az ominózus mondat többnyire fél-egy óra sétálgatás, nézelődés után szokott elhangzani, ezúttal viszont nem egészen egy perc kellett hozzá, hogy máris a letelepedést fontolgassam. Először beszéljenek erről a képek, azután én.

Galéria:

A helység a tizenhat történelmi szepességi város közé tartozott, jómódú polgárai emlékét őrzi ez a sok-sok gyönyörű épület a főtéren, amelyek jórészt a 15-17. századból származnak. Nem is annyira az egyes házak szépsége, hanem inkább azok ritmusa, a színek, alakok összevisszaságában rejlő harmónia varázsolt el. Egészen lenyűgöző egyrészt a településrész ilyetén fennmaradása, másrészt az a gondos figyelem, ami az összkép további megőrzését kíséri. A központban álló Szent György-templomot sajnos csak kívülről nézhettük meg, pedig odabent egy olyan szárnyasoltár található, ami a 16. században készült a neves Lőcsei Pál műhelyében. Innen sem hiányzik a Szűz Mária-szobor, mely a 17. századból származik. A főtér végében áll az evangélikus templom, építésének és felújításának ideje korabeli magyar felirattal olvasható rajta. Az első nap szinte teljesen egyedül voltunk a téren, zavartalanul sétálgattunk, fotózgattunk. Volt is bőven témánk: a templomok, a szivárvány színeiben pompázó, különös formájú házak, a Tátra csúcsai mind-mind pazar látványt nyújtottak, főleg másnap, amikor verőfényes napsütéssel köszöntött ránk a téli reggel.

Kis szelet a Tátrából

A második napon egy népes német turistacsoport érkezése kavarta fel az állóvizet, de máskülönben a település nagyon csöndes és békés. Bizonyára máskor nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolítanak, ugyanis mindenütt találtunk angol vagy német kiírásokat, emellett a szállásunkon és a (jó sörrel, pisztránggal és brindzás tésztával felszerelt) vendéglőben, ahol vacsoráztunk, szintén beszéltek angolul. Az evangélikus templom homlokzata mellett a római templom mögötti szép, jól karbantartott, a magyar szabadságharcosok tiszteletére állított monarchiás emlékoszlop emlékeztet a hungarus időkre (az ugyanakkor nem jellemző, hogy a szlovák útikönyvekben vagy a tájékoztató táblákon bármi is az olvasó eszébe juttatná, hogy ez a terület korábban a Magyar Királysághoz tartozott). Jó volt rálelni továbbá helyi születésű Székely Tibor eszperantista-világutazó, valamint a kalandor és madagaszkári király Benyovszky Móric emléktábláira is. Utóbbit Szepesszombaton tartóztatták le (a lengyel király elleni szervezkedés miatt – e szepesi városok ekkoriban több évszázadon át Lengyelországhoz tartoztak), majd ha már ott járt, egy kalap alatt meg is házasodott.

A Poprád-folyó kacsái

Miután tettünk még egy sétát a főtéren kívül is, elindultunk Strázsára, ami kb. 20-30 perc gyaloglásra van Szepesszombattól. A település a történelmi szepesi városok legkisebbike volt, s valóban olyan, mintha Szepesszombat kicsinyített és egyszerűbb mása lenne. Itt is láttunk katolikus és evangélikus templomot (előbbi Keresztelő Szent János nevét viseli, s 14. századi eredetű), haranglábat, Immaculata-szobrot és régi szász polgárházakat. Mindemellett a városháza is dekoratív. A „szomszédvártól” leginkább az különbözteti meg, hogy magasabban fekszik, így festői kilátás nyílik innen a Tátrára.

Galéria: 

Kis bóklászás és az elhagyottnak tűnő régi házak kapuin való bekukucskálás után visszaindultunk Poprád főterére, ahol a Café Razyban ebédeltünk. Ha bárki arra téved, feltétlenül próbálja ki valamelyik burgerüket – a Razy Burgernél finomabbat még soha nem ettem, pedig igyekszem követni a burgerforradalom fejleményeit, legalábbis a debreceni állásokat. Jóllakottan indultunk az állomásra, ahonnan egy újabb kellemes vonatozás vezetett Kassára. Itt a hideg téli estében még sétáltunk egyet, és belülről is megnéztük a belső kivilágításban (is) meseszép, gótikusan zegzugos dómot. A hazautazás előtt még egy meghűlés elleni forralt bor is belefért a pályaudvar éttermében.

A Tátra panorámája a poprádi vasútállomásról

A Szepesség számomra egy különleges, Mikszáth-regények és elbeszélések által teremtett képzeletbeli univerzum volt sokáig [számomra ugyanez Krúdyban – C.], ahová jólesett időről időre gondolatban visszahúzódni. Szepesszombati kirándulásunk után még inkább megerősödött a környék iránti vonzalmam, és most már nemcsak a mikszáthi fantáziában, hanem a saját szememmel látott csodavilágban is otthon érzem magam.