Csigakaraván

A legenda szerint Zemplént régen tündérek lakták. Szerintem ezek a tündérek még most is ott élnek, és valahányszor hazamegyek, elkezdenek a fülembe suttogni: indulj el, Zemplén ezernyi szépsége vár rád! A tündérek már évek óta súgják Imreg nevét a fülembe, ahol egy minorita templom és kolostor áll. Egy napsütéses júliusi délelőttön bicikliztem át a Sátoraljaújhelytől 20 km-re lévő településre, hogy megnézzem ezt a különleges épületegyüttest.

Újhelyt a kishatáron keresztül hagytam el, a határ másik oldalán Kisújhely, majd Borsi következett, itt pedig a falu vége felé található Bári útra kanyarodva Kis- és Nagybáriba lehet eljutni. Korábban ebben az irányban még csak Kisbáriig jutottam el, álljon itt egy tavalyi fotó a falu Árpád-kori alapokon álló templomáról.

A terep eddig megszokott, ismerős és egy-két kisebb emelkedőtől eltekintve kényelmes volt. Bári után viszont egy dombra kellett felkapaszkodni, amit nálam gyakorlottabb és edzettebb bringások bizonyára jobban bírnak, én viszont toltam a bicajt egy-két kilométeren keresztül. A látvány mindenért kárpótolt: ha hátrafordultam, az újhelyi hegyeket láttam teljes zöldellő pompájukban, kétoldalt rendezett szőlőtőkék látványa, előttem pedig a dimbesdombos zempléni táj. Így ment ez nagyjából félórán keresztül, míg újra tekerni kezdtem. Néhány perc múlva egyszerre csak eltűntek a dimbek és a dombok meg a szőlőtőkék, váratlanul egy erdőben találtam magam. Ez könnyű terep volt, már csak gurulnom kellett, és közben szorgalmasan fékeznem, hogy érzékeljek valamit az út két oldalán elterülő, sűrű, sötét erdőből, az aljnövényzet neszeiből, a víz hűvös és átható illatából. Különös, kicsit félelmetes élmény volt, egyszerre maradtam volna még és vártam, hogy kijussak a rengetegből. De maradt még egy meglepetés a szakasz végére: egy pici kápolna, égigérő fákkal közrefogva.

Továbbindulva beértem a lenyűgöző fekvésű Céke faluba, ahol csak felszínesen néztem körül. Két templomot találtam (de csak egyről készítettem fotót), különleges homlokzatokat, gyerekzsivajt, hepehupákat. Az ide vezető út és a település még fel nem fedezett értékei miatt (vármaradványok, elhagyatott úttörőtábor, ortodox templom) biztos vagyok benne, hogy visszajövök ide a közeljövőben.

Cékétől 4 km-re következett utam célja, Imreg község. Az alig több mint félezer fős településen elsősorban a kolostor és a templom érdekelt, de ahogy ilyenkor lenni szokott, más érdekességeket is találtam. Egyrészt az Ondava folyót, amely később a Latorcával összefolyva alkotja a Bodrogot.

Másrészt páter Sujánszky Eusztách sírját, aki az aradi vértanúk gyóntatópapja volt. Az aradi minoritákat, köztük a pátert is titkos összeesküvésben való részvétellel vádolták az 1850-es években, ezért a szerzetes Imregen rejtőzött el. 1875-ben itt hunyt el, kérésére a templom udvarán temették el.

Mindezek után a templomot és a kolostort is feltérképeztem. A kolostort 1767-ben építették a minorita rend tagjai, és híres volt a 16-17. századból származó, mintegy kétezer darabos könyvtáráról. A 19-20. században szinte elnéptelenedett, a 20. században is hullámzó volt a kihasználtsága. Sajnos nem tudtam bemenni, de a bentről kifelé áradó ebédillat és a kiszűrődő beszélgetés azt sejtette, az épület most nem áll üresen. Az udvarról szép kilátás nyílt a községre és az Ondavára, s bár sajnos sok pusztulófélben lévő portát is láttam, a táj ezzel együtt is megragadó volt.

A templom közvetlenül a kolostor mellett áll, a falára kiaggatott miserend és az előtérben olvasható kegyességi iratok, újságok működő gyülekezeti életre utaltak. A kicsi templom belső tere tiszta és rendezett, az oltáron Assisi Szent Ferenc szobra látható.

Ne feledjük, Imreg Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényében is szóba kerül: a könyv főhőse, Buttler János egy igazán kilátástalan helyzetben úgy dönt, imregi birtokaira indul vigasztalódni. Végül mégsem jut el odáig, pedig a látottak alapján biztosan megvigasztalódott volna: nyugodt, csöndes tájék ez, egészen sajátos atmoszférával. Egy kis kószálás után visszafelé fordítottam a biciklikormányt, de útközben még meg kellett hoznom egy igazán fontos döntést: Cékének menjek-e haza vagy Zemplénnek? A kereszteződésnél fej vagy írás döntött Zemplén mellett. A vármegye névadó községéig vezető út kevésbé volt változatos, mint a cékei, viszont egy nagy ziccert kihagytam útközben, a Latorca és az Ondava összefolyását nem kerestem meg. Ha minden jól alakul, ezt a hibát hamarosan helyrehozzuk! Zemplénben jártam már korábban, de azért most is körülnéztem, hogy minden rendben van-e az egykori vármegyeháza körül. Nehéz elhinni, hogy valaha parázs vármegyei viták helyszíne volt ez a később magtárként is funkcionáló, szépen felújított épület.

A település 11. századi földvára a tatárjárásban pusztult el, ennek helyére épült a református és a katolikus templom, ezek tornyai láthatóak az alábbi képen messziről.

A földvár sáncából az éles szemű érdeklődők ma is felfedezhetnek maradványokat. Zemplén egészen a 17. századig nagy jelentőségű település volt, 1685-ben viszont a vármegye székhelye Sátoraljaújhelyre került át. A környék mégis őriz valamit régi méltóságából. Ezeken a kis településeken járva bármikor rábukkanhatunk egy Árpád-kori templomra vagy romjaira (egyszer Borsiban járva a Rákóczi-kastélyt kerestem, de rossz utcába fordultam be, és hopp, szembejött velem egy 13. századból származó templom), találhatunk egy-egy kicsi kastélyt vagy nemesi kúriát.  A táj festői, titokzatos és addiktív, ha egyszer elkezded a kincskeresést, sosem akarod abbahagyni. Ezért is volt nehéz Zemplén felől Szőlőske, majd Borsi és Kisújhely felé venni az irányt, mert a hazatérés mindig azt jelenti, hogy egy időre búcsút intek a tündéreknek.