Télborzolta Toszkána - első rész

A Csigakaraván történetének első rendhagyó beszámolója következik! Legutóbbi kirándulásunkról két részben tudósítunk, s ez alkalommal az országhatárt is messze magunk mögött hagyjuk. Bár külföldi helyszínekről nem szoktunk írni, most mégis megtesszük, mert szeretnénk minden olvasónkat arra buzdítani, hogy ha tehetik, bátran vágjanak bele egy rövidebb toszkán kalandba: sokkal egyszerűbben kivitelezhető, mint gondolnánk.

Egy esős októberi napon, hirtelen felindulásból foglaltuk le a repülőjegyeket Pisába, január végére, így az utazást viszonylag kedvező áron meg tudtuk oldani. Az Airbnb meghívásos rendszerének köszönhetően (ha meghívsz valakit az alkalmazásba, a meghívott először kedvezményesen foglalhat szállást) a választott apartman sem került sokba. Miután mindent lefoglaltunk és kifizettünk, csak a csöndes várakozás maradt hátra. Azonban hamar elérkezett az a bizonyos péntek, amikor Budapesten felszálltunk a Ryanair pisai járatára, elemelkedtünk a földtől, megcsodáltuk a befagyott Balatont és kávét kortyolgatva másfél óráig küzdöttünk a tériszonnyal (én legalábbis). A földet érés katartikus pillanata után beleszippantottunk a kb. 10 fokos levegőbe, és azonnal tudtuk: az otthoni mínuszok után remek napoknak nézünk elébe!

20170120_153339_n.jpg

 narancsfák és levendulabokrok - tökéletes kombináció

A reptérről busszal jutottunk el a pisai vasútállomásig, s a rövid távolságnak, valamint a temperamentumos sofőrnek köszönhetően ez csak egy pár perces út volt. Az állomásról kifelé jövet narancsfákban és szikrázó napsütésben gyönyörködhettünk, majd a Corso d’Italia bevásárlóutca forgatagába érkeztünk, ahol magával ragadott minket egy olyan hangulat, amilyennel máshol nemigen találkozunk: mindenki egymás szavába vágva beszél, a kávézók teraszai tele vannak kabátba és sálba burkolózott emberekkel, a pincérek az éttermeik előtt csalogatják a vendégeket, egy gyors szavú koldus eurót kér tört angolsággal, a levegőben sült húsok és cukrászsütemények illata. Itáliában vagyunk.

 

20170123_131056.jpg

az Arno és egy sirály 

A forgatagból kikeveredve az Arno partján találjuk magunkat. A folyó egyik hídján átsétálva a diáknegyedbe jutunk, a Via San Orsolán található címet keressük. A szállásadónk édesanyja, Rita fogadott bennünket nagy szeretettel, s hamarosan lánya, Francesca is megérkezett, ők vezettek körbe minket a kicsi, de annál barátságosabb, remekül felszerelt lakásban. Távozásuk után nyakunkba vesszük a várost. Céljaink péntek estére: megnézni a Campo dei Miracolit, ahol a ferde torony áll; találni egy élelmiszerüzletet, ahol bevásárolhatunk a következő napokra; és venni egy pizzát elvitelre Giorgiónál, akit az apartman vendégei egymásra licitálva dicsérnek a ház vendégkönyvében.


img_20170120_172753.jpg

Hamar megérkezünk a világhíres toronyhoz, ahol természetesen elkészítjük azt a bizonyos fényképet, amelyen megtartom a tornyot. (Meg azt is, amelyen tornyot tartó turisták láthatóak.) Nem is annyira a ferdesége, mint inkább a szépsége nyűgöz le minket, nagyon harmonikus és kifinomult az egész építmény, ami harangtoronyként (campanile) funkcionál. A téren található még a dóm, a keresztelőkápolna (battistero) és a temető, ezek is ferdék kissé, ugyanis puha, homokos talajon állnak, de dőlésük nem olyan látványos, mint a toronyé. Az ún. pisai román stílus képviselői ezek az épületek. Mivel már késő délután van, nem lehet belépőjegyet váltani, de elhatározzuk, hogy valamelyik nap visszajövünk és a látványosságok közül legalább kettőt felfedezünk. A toronyba a magas belépődíj (fejenként 18 euró) miatt nem tervezünk felmenni, a Dómba és a temetőbe viszont igen. A Dómba ingyenes a belépés, de időpontot kell kérni; viszont ha valamelyik másik épületbe veszünk jegyet, akkor a Dómot bármikor megtekinthetjük. Ezekkel a tervekkel felvértezve indulunk tovább egy élelmiszerbolt, majd Giorgio pizzériája felé, közben gyönyörű utcákat, tereket és templomokat is érintve, s belekóstolva a kezdődő esti nyüzsgésbe.
20170122_105054_b.jpgimg_20170122_112203.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a dóm és a keresztelőkápolna

Giorgióéknál vidám a hangulat, egy Elvis Presley-dalt táncolnak-énekelnek a pincérek, a pizzaszakács pedig az egyelőre vendég nélküli étteremben talán a nap első pizzáját készíti nekem. A szememmel szinte rátapadok a mozdulataira, tanulom, hogyan nyújtja kézzel a tésztát, pakolja a feltétet, s közben arra gondolok, hogy itthon miként fogom mindezt kivitelezni. Közben az egyik felszolgáló itallal kínál, nemet mondok, s ezalatt a forróra fűtött kemencében készre sül a pizza. Dobozba teszik és elköszönnek a Signorától, de még nem tudják, hogy ez a jelenet a következő napokban kétszer is meg fog ismétlődni. Annyira ízlik nekünk a pizza, hogy esténként visszatérünk, nem tudunk a finom paradicsomszósztól, a feketére égett tésztaszéltől, a morzsás parmezántól vagy a nyúlós, ízletes mozzarellától elszakadni. Azóta is hiányzik... De nemcsak mi lettünk a pizzéria rajongói, ahogy ezt egy közeli graffiti is tanúsítja:

20170123_130319.jpg

Szombat: Firenze. Dante városa, a guelfek és ghibellinek városa, Brunelleschi, Giotto, Masaccio városa, Toszkána fővárosa. Címszavakban ezeket tudtuk az utazás előtt. Azt még nem, hogy Firenze Gaetano Pesce, a Mercato Centrale, a csodálatos panorámák, a tipikus toszkán fogások és sütemények városa is, és azt hiszem, számomra a legizgalmasabb hely lett, ahol valaha életemben jártam. Pisában egy olyan gyorsvonatra vettünk jegyet, amely csak Firenzében állt meg, így kevesebb, mint egy óra alatt megérkeztünk. Közben csodáltuk a mindig más arcát mutató tájat: hol zöldellő dombok, hol havas hegycsúcsok bukkantak fel az alagutakkal szabdalt pályán. A vasútállomás a Santa Maria Novella templom közelében van, így ez volt az első látványosság, amit megtekintettünk.

img_20170121_100904.jpg
 a Santa Maria Novella díszes homlokzata

A domonkos templom a 15. századra készült el Leone Battista Alberti tervei alapján. Mellette áll a kortárs Gaetano Pesce Maestà Tradita című szobra, mely az asszonyi szenvedésre, a nők ma is sok helyen fenntartott elnyomására hívja fel a figyelmet. Különös kontrasztot képez a világos és sötét márványból épített templom és a műanyagdarabokból összerakott, zöld, piros és sárga színű szobor – talán ebben a harmonikus, reneszánsz környezetben még hangsúlyosabbá válik a szobor mondanivalója, mint ha egy múzeumban nézegetnénk.

img_20170121_101538.jpg

Maestà Tradita 

A Santa Maria Novellától a Mercato Centrale felé vesszük utunkat, ahol nem is annyira vásárolni, mint inkább bámészkodni akartunk. Egy igazi, hamisítatlan toszkán piac ez, ahol az itteni ínyencségek elkészítéséhez minden alapanyagot be lehet szerezni: szivárványszínű tészták, tengeri herkentyűk, különféle halak, húsok, fűszerek, ezerféle sajt és sonka, harsogóan friss gyümölcsök és zöldségek kellették magukat a pultokon, többnyire arab, kínai vagy indiai kofák közreműködésével.

 20170121_102838.jpg20170121_102348.jpg

 

 

 

 

 

 

 

„Panino Prosciutto e Mozzarella”, olvastuk az egyik ablakban, gyorsan vettünk is egyet, s a zamatos sonka és sajt, valamint a ropogós, a magyar fogaknak kissé kemény zsömle elegendő tartalékot biztosított a további kalandokhoz. A következő állomás ugyanis a Dóm volt, amely – egymásnak némiképp ellentmondó internetes források alapján ugyan, de – Olaszország harmadik, és a világ negyedik legnagyobb keresztény temploma. Távolról „csupán” a Brunelleschi tervezte, tökéletes arányokkal rendelkező kupolát láttuk, s amikor befordultunk a Piazza del Duomóra, egyszer csak ott állt előttünk a Dóm az ő teljességében. Lenyűgöző volt! Hatalmas, de nem nyomasztó, színes, de nem ízléstelen, arányos, de nem steril, és harmonikus épületegyüttest alkot a mellette lévő Battisteróval és a Campanilével.

img_20170121_104806.jpg

a Dóm, előtérben a Battisteróval...

img_20170121_105143.jpg

...mellette a Campanilével

A Dómba (általában hosszas sorban állás után) ingyenes a belépés, de a kupolába kötelező előre jegyet venni és ezzel együtt időpontot foglalni. Mi egy téli akció keretében olyan jegyet vásároltunk interneten, amellyel a Campanilét, a Battisterót, a Dómban található őskeresztyén templommaradványokat és a Dóm múzeumát tekinthettük meg. A helyszínen a netes voucher alapján nyomtatták ki a jegyeinket. Érdemes a jegyvásárlást előre elintézni, hiszen frekventáltabb időszakokban hosszú várakozásra lehet számítani. A Campanilét néztük meg elsőként. Meredek csigalépcsőkön lépegettünk felfelé, s a további sétát én már az első szintnél feladtam, valamiért ez a hosszú hétvége számomra a tériszonyról szólt. C. azonban tovább indult, s az eddigi út majdnem kétszeresét tette meg, míg felért a torony legtetejére. Elmondása szerint csodás volt a kilátás, erről a fotói is tanúskodnak!

img_20170121_112636.jpg

img_20170121_112605.jpg

firenze1.jpg

A Campanilét (valójában csak az alsó részét) Giotto tervezte, kívülről Donatello szobrai, valamint Giotto és Andrea Pisano reliefjei ékesítik, de a torony számos díszítőeleme már csak másolatban látható, az eredetik a Dóm múzeumában tekinthetők meg. A torony után a keresztelőkápolnában folytattuk az ismerkedést az épületegyüttessel; itt keresztelték meg Dantét is 1265-ben. Padlómozaikjai és freskói szemet gyönyörködtetőek, s kapui is figyelemre méltók. Különösen a Dómmal szembeni kapu vonzotta a szelfizőket, ugyanis ott található az ún. Paradicsomi kapu másolata, amely Lorenzo Ghiberti fő műve. Ez is csak másolatban látható itt, de az eredetit megtekinthettük a Dóm múzeumában, ahol ámulattal figyeltük a precíz, részletgazdag domborműveket, amelyek az Ószövetség egy-egy jelenetét ábrázolják. A múzeumban nemcsak a kaput szemléltük meg, hanem Michelangelo idős kori Piétáját is, ami a Vatikánban lévő Piétájánál komorabb, szomorúbb műalkotás – állítólag ezt a szobrot a saját síremlékére készítette. Emellett a kiállított Donatello-szobrok arcaira is rácsodálkoztunk, rendkívül kifejező, élethű portrékat láttunk. Az alábbi szobra maradt számomra a legemlékezetesebb:

20170121_132142.jpg

A szobor Mária Magdolnát ábrázolja, amihez többféle hagyományt is felhasznált a művész: a bűnbánó, a megtért, a remete Mária Magdolna alakja válik eggyé ebben a páratlanul sokatmondó alkotásban. Természetesen a Dómban is látogatást tettünk, ami belülről kevéssé díszített, hatása inkább a tágas terekben, a hatalmas oszlopokban és a sejtelmes fény-árnyék játékokban rejlik. 

A Dóm és környékének bejárása után egy kis kávézóban pihentünk meg, ahol a finom latte mellé egy-egy süteményt is elfogyasztottunk. Csöndes beszélgetésünket egy mégoly harsány férfi szakította meg, aki New Yorkból érkezett és láthatóan nagyon szeretett volna beszélgetni – sajnos nem járt jól velünk, mert a Magyarország GMO-mentességére vonatkozó kérdéseire nem nagyon tudtunk válaszolni :) (Legalábbis angolul nehéz összeszedni ezeket az ismereteket.) Kiderült, hogy Trump és Clinton elől menekült egész Firenzéig, a telefonján egy kínai („famous”) képzőművész ismerőse alkotásait mutogatta. Barátságosan köszöntünk el egymástól, s mi folytattuk utunkat, hogy a Szoba kilátással című film és könyv szereplőivel elmondhassuk: „we took Santa Croce!”

img_20170121_140913.jpg

A híres-nevezetes ferences templom, a Santa Croce irányába haladtunk hát, amit a szerzetesek kimondottan a domonkos Santa Maria Novella riválisaként építtettek. Itt található Dante síremléke, Michelangelo és Galileo Galilei sírja, de ezeket nem tekintettük meg, csak kívülről jártuk körbe az épületet, mert sötétedésig még volt néhány úticélunk, többek közt a Piazzale Michelangelo, ahonnan a legszebb a firenzei panoráma. Nem tudom, hány lépcsőt másztunk meg, míg elértünk odáig, de a domb tetején lévő téren olyan erős atmoszférába csöppentünk, amiért minden fáradság megérte. Egy utcazenész a Hallelujah-t énekelte, körülöttünk mindenféle nyelvek bábeli harmóniája, előttünk ragyogó napsütésben a város.

img_20170121_145410.jpg

középen a Santa Croce

Kis idő múlva tovább bandukoltunk a Ponte Vecchio felé, de közben meggondoltuk magunkat, mert volt még egy templom, amely képzeletbeli bédekkerünkben hangsúlyos szerepet kapott, a helyszínen eleinte mégis elvetettük a meglátogatását. Fun fact: kiskamasz koromban  a Híres festők című lap számait gyűjtöttem, amelyek mindegyike egy-egy festőművész életművét mutatta be részletesen. A Masaccióról szóló rész borítója beleégett a retinámba, ahogy mondani szokás. 

letoltes.jpga kép forrása: moly.hu

Miután C. alaposan utánanézett a firenzei templomoknak, megtudtuk, hogy e kép eredetije, a Kiűzetés a paradicsomból című freskó a Santa Maria del Carmine templom Brancacci-kápolnájában található. Először nem voltunk benne biztosak, hogy belefér-e a napba e templom meglátogatása, de mivel még nem sötétedett, és az épület „közel” volt a Ponte Vecchióhoz, ezért úgy döntöttünk, elsétálunk. Bár sokszor a jó minőségű reprodukciókat elmélyültebben meg tudjuk vizsgálni, mint a turisták által frekventált helyen lévő eredetiket, itt nem ez volt a helyzet. A templomban kevesen voltunk, és annyi ideig nézegethettük a freskókat, ameddig csak akartuk, így a legapróbb részleteket, arcvonásokat is megfigyelhettük.

Útitervünk utolsó pontja a Ponte Vecchio, a „régi híd” volt, amely kötelező eleme bármilyen Firenzéről szóló (dokumentum)filmnek. A hídra házak épültek, amelyekben ma fényűző ékszerüzletek kaptak helyet, egy régi hagyománynak megfelelően. Már alkonyodott, amikor a vasútállomást vettük célba. Firenzére nem elég egy nap (hogy mást ne mondjak: Uffizi Galéria), de így is elégedetten vonultunk vissza Pisába, hiszen a „bédekkerünkben” lévő helyszíneket sikerült bejárnunk, és egy picit megismertük ezt a sokarcú, egyszerre békés és élettel teli, fiatalos és ódon várost.


20170121_152810.jpg

firenze2.jpg

És csak ekkor jött valami, ami madárbarátként számomra életre szóló élmény marad. Nemrégiben néztük végig a Planet Earth természetfilm-sorozat mindkét évadát, és a második évad Cities című részében olyan jelenséget mutatott be David Attenborough, amelyről rögtön az jutott eszembe, milyen jó volna nem képernyőn keresztül is látni. Seregélyek táncát vették fel, ahogy – mint élő kaleidoszkóp – különböző alakzatokba rendeződnek az égen, s ezek az alakzatok pár másodpercenként megváltoznak. Ez tárult a szemünk elé Firenzében, búcsúajándékként, néhány perccel öt óra előtt, egy szombati napon, januárban. Ahogyan napunk elején a dóm épített tömege, utunk végén a madárrajok eleven formái előtt torpantunk meg lenyűgözötten. Ezekkel a képsorokkal búcsúzom, s hamarosan jelentkezem a második résszel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csigakaravan.blog.hu/api/trackback/id/tr8812180964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.