To Mór with Love

Fejben nagyon sokat utazunk mindketten. Lelkesen küldözgetünk és mutatunk egymásnak különféle netes útibeszámolókat, melyekből aztán kicsemegézzük, hova is kéne elmenni majd egyszer. Így találtunk rá a vértesszentkereszti apátság romjaira is: a róla készült fotók lenyűgöztek bennünket. Egy napfényes októberi hétvégén el is indultunk, hogy felfedezzük a középkor eme különleges maradványát.

Az apátsághoz a Mórhoz közeli Pusztavámból lehet könnyen eljutni, ezért Mórott szállásoltunk. Vonat és busz kombinációjával utaztunk oda: Székesfehérvárig vasúttal mentünk, majd a városban egy kisebb eltévedés után buszra szálltunk. Eredetileg innen is a kötöttpályás közlekedést terveztük igénybe venni, a hiszen a régen szebb napokat és gyakoribb járatokat látott Székesfehérvár–Komárom vonal az egyik legizgalmasabbnak tűnő út az országban, ám mivel délután kettő után már nem indul több szerelvény arra, Kőbányán pedig több évtizedes MÁV-rutinnal lekéste vonatunk a közvetlen csatlakozást, maradt az Alba Volán. A Móri-árok vonalán haladva a buszból Csókakő festői várát is szemügyre vehettük, míg begördültünk a békebeli Vértes áruházhoz. Mór központjában a neogótikus stílusban épült Szent Kereszt-plébániatemplom található, közelében a Láncos-kastéllyal, amely az előtte lévő lánckerítésről kapta a nevét és napjainkban polgármesteri hivatalként működik. A két épület látványában gyönyörködve indultunk a szállásunkra. Emelkedős-lejtős utcákon sétáltunk, a dombok tetejéről szép kilátás nyílt a városközpontra. Elhaladtunk egy kis patak mellett, amelynek partján a református templom áll, és takaros, rendezett portákat is láttunk – első látásra barátságosnak, otthonosnak tűnt ez a kisváros.

20151030_154824.jpg

Ez a benyomás csak erősödött a hétvége során. A Láncos-kastély és a Postahivatal közötti Szent István parkban készítettünk néhány őszies hangulatú fotót, de a Lamberg-kastély parkjában vagy a „sváb házak” környékén is sokat elidőztünk, nézelődtünk. A Lamberg-kastély felújítás miatt most nem látogatható, csak az emeletén működő könyvtár van nyitva. Parkja viszont tele van érdekességekkel: zenepavilont, fazekasműhelyt, grottát, pávákat és szobrokat is találtunk benne. A „sváb házak” a város különleges színfoltjai. A 18. század elején nagyszámú német közösség érkezett a városba, akik meghonosították a városban a szőlőkultúrát, sajátos külsejű házaik ma is állnak az Arany János utcában. A sváb és a magyar népesség békés együttélését szimbolizálja a Szent Kereszt-templom előtti Boldog Gizella-szobor is, valamint az igényesen megformált kétnyelvű utcatáblák.

img_20151031_101352_1.jpg

img_20151031_102840.jpg

 

A mai szentély helyén egy valószínűleg az államalapítás környékén épült templom állt, jelenlegi formáját a XIX. század végén kapta. A városközpont látványos épületei között van még a XVIII. század elejétől itt álló kapucinusok temploma, valamint mellette található a korábban megyeházaként működő Postahivatal (melynek homlokzatán ma is láthatóak a címerek).

A szép állapotú templomban található egyébként annak a Lamberg Ferencnek az emléktáblája, akit 1848-ban koncolt fel a forradalom hevületében égő pest-budai nép. A minden bizonnyal jobb sorsra érdemes gróf új hivatalát készült volna átvenni (az uralkodó a magyarországi hadak főparancsnokságára nevezte ki), de pechjére komolyabb kíséret nélkül érkezett a városba, nem számítván arra, hogy a tömeg őt fogja áldozati baknak tekinteni. Petőfi bár nem veszteget sok szót rá Akasszátok föl a királyokat! című versében („Lamberg szivében kés, Latour nyakán / Kötél, s utánok több is jön talán”), a tett kétségkívül szimbolikus jelentőségűvé, s törésponttá vált a forradalom történetében. S azt, hogy aki úgymond a helyére jött, éppenséggel nem volt a magyar ügy szempontjából kedvezőbb figura, leginkább a móriak tapasztalhatták meg, hiszen az új katonai kormányzó, Jelačić („petőfies” átiratban Jellasics) horvát bán vezetésével a szilveszter előestéjén vívott móri csatában szenvedett fontos vereséget a magyar haderő: nagy mértékben az elveszített ütközet következtében kellett föladni a fővárost, s menekülnie a kormánynak. A magyar sereg vezetője az a Perczel Mór volt, akinek a monda szerint korábban megjósolták: óvakodjon a nevétől… Városi sétáink során a móri csata emlékművét is megnéztük.

A szombat délelőtti séta után, a postához közeli sváb pékségben feltankolva indultunk busszal Pusztavámba, ez egy kb. 20 perces út volt. A faluban a templommal szembeni hosszú, békebeli hangulatú Petőfi Sándor utcán mentünk végig. A tisztaság és rendezettség volt jellemző erre az utcára is, és halloween közeledtével faragott tökből, őszi növényekből összeállított kerti dekorációkat is láttunk. Az utca végén balra fordultunk, ahol egy aszfaltos erdészeti úton sétáltunk tovább a zöld sávos turistaút mentén. Bár nem kimondottan erdei ösvényen lépkedtünk, mégis sok fa, bokor szegélyezte utunkat, jó volt látni a sárguló-pirosló őszi levelek hullását. Egy idő után a zöld sávos jelzés eltűnik, de mi folytattuk utunkat egy kereszteződésig, amelynél balra fordultunk, szintén aszfaltnyomon. Rövid időn belül elértük a vértesszentkereszti romokhoz vezető ösvényt, amely meredeken vezet fel a templom maradványaihoz.

20151031_113437.jpg

Korábban úgy képzeltem el a megérkezést, hogy megyünk, megyünk az erdőben, majd egyszercsak felviláglik előttünk a romok fehérsége, kicsodálkozzuk magunkat, majd csendben leülünk valamelyik kőre, élvezzük az atmoszférát és hallgatjuk a madarak csicsergését. Ez a békés, áhítatos hangulat az, amit szeretek a természetjárásban és a régi romok meglátogatásában. Vértesszentkereszten az ámulatból kijutott, a csöndből viszont nem, de így is óriási élmény volt látni az élőben egészen monumentális maradványokat. Szerencsénk volt, hogy egyáltalán közelről láthattunk mindent, hiszen a romok egy vaskerítéssel elzárt helyen találhatóak, s oda csak akkor lehet bejutni, ha az apátság mellett élő gondnok otthon tartózkodik. Szerencsénkre és szerencsétlenségünkre a helyszínen volt – szerencsénkre, hiszen be tudtunk menni és szerencsétlenségünkre, mert megérkezésünk első öt percében felnégyeléssel fenyegetett meg bennünket (aminek kivitelezéséhez Bakó nevű, egyébként igencsak barátságos, de nagydarab kutyájának asszisztációját is beharangozta). A vaskapuhoz érve ugyan láttuk a kiírást: a látogatás tilos, de azt is észleltük, hogy többen sétálnak a romok körül. Azt hittük, hogy a vaskapu nyitva van, ezért benyitottunk, s mikor nem mozdult, kicsit erőteljesebben próbálkoztunk – na ez nem tetszett az őrnek, ezért kissé fagyos fogadtatásban részesített minket. Kedves Olvasóink, tanuljatok a hibánkból, itt a gondnok a főnök, várjuk meg, amíg ő maga enged be. Verbális felnégyeltetésünk után megszelídülve, s egy másik csoportot is fogadva azért körbevezetett minket az apátságban, mi több, idegenvezetést is tartott. A Vértes urai a Csák nemzetség tagjai voltak az Árpád-korban, ők építtették a templomot és a hozzá tartozó kolostort is. A Csákok után különböző családok kezébe került a terület, a 15. században az addig bencés apátságból pálos, később domonkos rendi apátság lett. A gondnok szerint a domonkosok tették tönkre annyira az épületet, hogy végül lakhatatlanná vált, a török uralom idején pedig lakatlanná is, így pusztult tovább. Az épület eredeti köveiből itt is megtalálható még néhány, de sokat átvittek a tatai múzeum kiállítására, illetve az Esterházy család tatai angolkertjébe. Az épület így, ebben a formájában is lenyűgöző, és szinte csoda, hogy egyáltalán ilyennek is megmaradt – ez a XX. században megkezdődött régészeti munkáknak és helyreállítási folyamatoknak, illetve mogorva őrünknek is nagyban köszönhető, hiszen ha a romegyüttes még mindig szabadon látogatható (és fosztogatható) lenne, akkor bizonyára folytatódna az a pusztulás, ami a 15. századtól elkezdődött. Virgilünk igencsak kárhoztatta a közeli bányászati kitermelést és az ezzel járó szállítószalagot is (valóban, a szalag csak pár méterre fut az apátság mellett), s felhívta a figyelmünket arra is, hogy az erdőben óvatosan járjunk, ne tapossuk le a csemetéket és a „magoncokat”. Az apátság hangulatához ambivalens módon járult hozzá egy folyamatos és mindent betöltő, hangszóróból szóló gregorián dallam…

A telep gazdájától, valamint Bakótól és néhány macskától is elbúcsúzva az apátság után a közeli Gerencsérvár romjait is megnéztük, ami szintén a Csákok tulajdona volt. Bár várként emlegetjük, valójában lakótorony volt, a 13. században épült. Körülötte egy kis pihenő, tűzrakó hely is található, amit szerettünk volna egy szendvicsezés erejéig birtokba venni, de egy másik turistacsapat gyorsabb volt. Így a pihenőhöz közeli forrást megkerülve egy kis tisztáson frissültünk fel. Innen egy erdei ösvényen keresztül jutottunk vissza arra az erdészeti útra, amelyen Vértesszentkeresztet is megközelítettük. Igaz, most már ismertük az utat, a séta mégis tartogatott érdekességeket: két szarvast is észrevettünk, ahogy a cserjésből az erdő mélye felé ugrándoznak. Visszaérve Pusztavámba újra buszra szálltunk és visszaértünk az őszi hidegben már erősen füstillatú Mórra. Vacsora előtt még tettünk egy kitérőt a Pincesor utcára, ahol régebbi és felújított pincéket láttunk. Különleges hangulatot árasztó utcácska ez, és szívesen megnéztük volna a pincéket közelebbről is, de egy dühös kutya csaholása elriasztott minket a további kalandoktól. Ezután az Ezerjó Étteremben pihentük ki a túra fáradalmait egy bőséges vacsora és egy pohár móri ezerjó mellett.

Vasárnap őszi napsütésben utaztunk haza, útközben messziről újra megcsodálva a csókakői várat és gyönyörködve a vértesi táj Gyűrűk Urába illő fényein, zöldjein és hepehupáin. Tartalmas, különleges hétvégén vagyunk túl, amivel egy régi álom, a vértesszentkereszti romok meglátogatása is valóra vált.

Mór egyébiránt a macskák városa: sétáink során lépten-nyomon nagydarab, barátságos, doromboló jószágokba ütköztünk – ehhez hasonló arányban ezt eddig csak Rómában tapasztaltuk, s mivel a Vértes és a Bakony közé ékelődő kistelepülés is mintha hét dombra épült volna, mint az Örök Város, ráadásul a neve visszafelé olvasva is nagyon hasonló, nem véletlenül jutott újra és újra eszünkbe Woody Allen filmje. Mivel Rómáról nem írunk a blogban, e poszt az olasz fővárosba tett kirándulásunknak is emléket állít.

A bejegyzés trackback címe:

https://csigakaravan.blog.hu/api/trackback/id/tr278117230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.